Már majdnem végigértünk a maraton teljes útvonalán, ezért következzen az utolsó nap. Ha idáig eljutottál, és miért ne jutottál volna el, akkor már nem kell tartanod semmitől. A királyetapokat a hátad mögött hagytad, és már „csak” egy 66km-es szakasz vár rád. A Zemplén dombjai között.

Ha szeretnél részese lenni a Trans Hungária Maraton érzésnek, akkor ott a helyed a 3.szakasz hivatalos pályabejárásán Felsőtárkányban!

Az osztrák idegenforgalmi hivatal jóvoltából sikerült betekintést nyernem a híres Alpentour útvonalának egyes szakaszaiba, megismerni az Alsó-ausztriai, és Stájerországi hegyeket, ösvényeket. Kis országunk lakói számára különösen kecsegtető ez a környék, hiszen néhány órányira van Budapesttől, és baráti szállás árakkal találkozhatsz.

Végre elérkezett az igazság órája...illetve a napjai, hiszen újságunk Magyarországról egyedüliként hivatalos volt az új Shimano XTR tesztjére Biberwierbe. Régóta vágytam már a Zugspitze környékére, mert köztudottan Ausztria egyik legszebb, és legnehezebb bringás környéke. Ideális volt tehát a bringás szettek csúcsát jelentő XTR kipróbálására.

Változatok egy témára. Ki ne szeretne olyan edzőköröket, melyek kombinálhatóak, esetleg több helyről elkezdhetőek, és télen-nyáron használhatóak. Így sokkal könnyebb a saját fejlődésünket is nyomon követni, és fáradtság esetén több helyen is ki lehet szállni belőle. Most egy ilyen útvonalat, vagy inkább útvonal hálózatot mutatnánk be nektek.

Múlt havi cikkünkben az Őskörről olvashattatok beszámolót, most pedig egy olyan országúti edzőkörről fogok beszámolni, ami nem csak kilométerben, hanem látnivalókban is bővelkedik. A Börzsöny szépségét úgy tudod igazán megtalálni, ha beveted magad a sűrűjébe, vagy körbetekered. Mi ez utóbbit választottuk.

Csodálatos panoráma, havas hegycsúcsok...ismét. Előző cikkünkben olvashattatok egy kis ízelítőt azokról az ösvényekről, melyek felejthetetlen élményt jelentenek, ha végigtekersz rajtuk. A nagy érdeklődére való tekintettel, egy újabb résszel folytatjuk a trail-ek bemutatását. Remélem mindenki talál kedvére valót, és felkészültségének megfelelőt. A cikk végén a DH-soknak is tartogatunk két csemegét, tehát nem csak a túrázóknak érdemes végigolvasniuk.

Csodálatos panoráma, havas hegycsúcsok... Ha lassan is, de beköszönt a nyár, és ezzel megkezdődik az igazi bringás szezon. Vannak, akik a hazai hegyeket veszik célba, de előfordulhat az is, hogy nagyratörő tervek születnek, és irány az Alpok, a Dolomitok, vagy más hasonló magashegység. Ha te is ilyen álmokat kergetsz, akkor most megpróbálunk egy utolsó ihletet adni ahhoz, hogy bepakolj az autóba, és meg se állj a legközelebbi hegycsúcsokig!

Az itt bemutatott túrák alapos felkészültséget igényelnek! Nem csak erőnlétileg, hanem kerékpár kezelési tudásban is. Leginkább 130-170mm-t mozgó könnyű össztelós gépekkel érdemes nekivágni, mert ezzel élvezetes is lesz a tekerés. Mindenképpen minimum 25L-es zsákkal érdemes nekiindulni, hiszen a néha 3000m-es magasság, és a változatos időjárású magashegységek okozhatnak meglepetéseket, ezért esőruhát, kaját, legalább két pótbelsőt, és szerszámokat érdemes magaddal vinni, de a fényképezőgépet is felelőtlenség lenne otthon hagyni. Akkor hát, jó tervezgetést!

1.-Bocchetta Di Pedenoletto:

Ez a túra egy első világháborús katonai útvonalon vezet, a Stilfser Joch nemzeti parkban. Annak idején nem a táj szépségéért, és nem a turisták járták ezt a hegyet, hanem az egymás ellen harcoló katonák. Minden esetre igen jó erőben lehettek ezen a környéken teljes menetfelszereléssel mászkálva. Az útvonal legmagasabb pontja 2790m, mely a névadó hegycsúcs, de előtte fel kell mászni a 2502m magas Umbrailpass hágóra is. Napsütéses idő esetén érdemes dupla adag vizet magaddal vinni, mert a forró kövek csak úgy ontják magukból a hőséget, és főleg mászás közben nagyon hamar elfogy 2 liter folyadék a camelbakből. Néhány szakaszát kivéve átlagos technikai tudással is bejárható, azonban a jó erőnlét, és a monotonitás tűrés nem árt. Lefelé figyelj a sebességedre, mert a sóderes, köves utón hamar előkerül egy bukfenc, és sérülten tovább ereszkedni nem a nap szenzációja lesz. Látnivalókban is bővelkedik az út, mint pl. a kőből épült világháborús őrtorony, a Lago Di Cancano hatalmas vízfelülete, és a gigantikus gát.

2.-Eisjöchl:

A hágóutak királyának is nevezik, hiszen az Alpok egyik legmagasabb bringázható útvonala, és egyben a legnehezebb is. Sokan kétnaposra tervezik az utat, hiszen 95km-en nem kevesebb, mint 2660m szintkülönbséget tartalmaz CSAK FÖLFELÉ, és ezek után élvezni a lejtmenetet fáradtan dekoncentráltan már nema legegészségesebb dolog, és veszélyes is tud lenni, hiszen egy kanyar benézése akár 100m-es zuhanással is érhet véget. Legmagasabb pontja 2825m-en fekszik, ahol szintén érezhető a ritkább levegő hatása, és hamar kialakulhat egy havazás, vagy vihar is, ezért érdemes meleg ruhákkal is készülni az útra. Aki nem élversenyző, az vegye kényelmesre a tempót, mert ekkora szintkülönbség nagyon hamar elszívja az energiát, és akkor oda a szépsége a túrának. Az útvonal főleg a vége felé durván technikás, ezért kiváló bringakezelési tudást kíván. Azonban látnivalókban is bővelkedik, hiszen magassága miatt csodálatos kilátás nyílik a környező hegyekre. Jó kondiban lévőknek 11 óra alatt teljesíthető a táv. A freeridereknek érdemes kétnaposra tervezni, hiszen a csúcson lévő Stettiner Hütte-ben lehet aludni, és másnap felejthetetlen DH fog várni rájuk, ami még kipihenten is idegőrlő lesz. Ide nem lesz hiábavaló 200mm-nyi rugóút, bár egy 17 kilós bringával ember legyen a talpán aki felteker.

3.- Tremalzo:

Azt hiszem ezt az utat minden montisnak meg kell tennie egyszer életében. Egyes fórumok szerint ez a hegyikerékpárosok Kába köve. A szívemhez közel álló Garda tó partjáról indul az út, és egy gyönyörű szerpentinen kanyarog fel a Ledro tóhoz. Több alagúton is keresztül kell tekerni, melyben nincsen világítás, ezért célszerű lámpát vinni, vagy óvatosan közlekedni, ugyanis a legtöbb erre tekergő bringás ugyancsak vakon tapogatózva gurl lefelé. A hétvégi bringásoknak már a túra tóig tartó része is elegendő szépséget, és nehézséget tartalmaz, és hát a kemény mászás után szívesen lógatja a megfáradt bringás a lábát a tó nem annyira meleg vizébe. A kemény mag innen támadhatja az 1750m magas Tremalzo hágót, ami a tó partjáról látható gerincen vezet végig. A csúcspont után Pregasina felé visszatérve szintén látványhalmazban lesz részük, hiszen az egész Garda tó fekszik 800m-rel lejjebb. A 70km-es táv 1700m szintkülönbséget tartalmaz. A sikeres nap után érdemes egy fagyikelyhet legyűrni a Riva-ban található Flora fagyizóban! Ez lesz a hab a tortán.

4.-Hundstein Trail:

Az egynyomú singletrack ösvények fanatikusainak ajánlott túra, melynek legmagasabb pontja 2117m magas, és a legnagyobb része szűk, meredek, technikás ösvényeken vezet, melynek egyik oldalán szakadék, a másikon sziklafal. Az európai bringás kalauz fekete, azaz a legkeményebb kategóriába sorolja be, ami nem is meglepő.A nehézségért azonban kárpótol a látvány, mely a Hohe Tauern vidék legnagyobb részét lefedi a csúcsról, és az ezt követő downhill szakasz. Ha nincsen hosszú rugóutas bringád, akkor inkább a mérsékelt tempó, és a maximális figyelem ajánlott, mert egy kis hiba is végzetes lehet a csúcs alatti szakaszokon. Tárcsafék nélkül nem lesz túl élvezetes azoknak sem, akik nem a száguldás szerelmesei. A túra hossza mindössze 35km, de ez alatt 1400m szintkülönbséget kell mászni, és az utolsó 20% igazán technikás egynyomú ösvény. 

5.-Monte Altissimo:

Ideális túra családosoknak. A hegycsúcs ugyanis megközelíthető országúton is, bár a szintemelkedés így is 2000m! Az aszfalt minősége miatt akár országútival is megmászható, de az igazi kihívás montival feltekerni a csúcsra. Az út nagy része árnyas erdős területen vezet, így nagy melegben is könnyedén fel lehet tekerni. Út közben egy helyen kristálytiszta, hideg vizű forrás áll a megfáradt riderek rendelkezésére, és ugyanitt padokkal, és asztallal kiépített pihenőhelyet is találhatsz. Kell is az energia, hiszen a kemény hagymenet ezután fog majd következni. A kopár hegytetőtől csak a legkeményebb mag fogja tovább tekerni a bringát, mert az út elég technikásba vált át, de tolni azért kényelmesen lehet, ha nem lenne elég az erőnléted. Lefelé érdemes az ösvényt választani, hiszen itthon nehéz olyan helyet találni, ahol két kilométert lehet vertikálisan ereszkedni. Sajnos a Bike Festival idején május elején még ritkán lehet hó nélkül megúszni a hegy tetejét, de a látván ymindenért kárpótol. Most pont az ellentétes oldalról látható a tó, mint a Tremalzo túra során. Ha terepen ereszkedsz vissza Torboléba, akkor legyél ott a szeren a downhill minden apró trükkjéből, hiszen az út nagy része ökölnyi, és fej nagyságú kövekből áll, és a meredekség miatt a tempó sem lesz alacsony.

6.-Wildkogel trail: A Hohe Tauern hegyvidék egyik csúcsa a Wildkogel, ahol az élelmes osztrákok rájöttek, hogy nem csak a téli szezont lehet kihasználni, hanem a nyár is hatalmas bevételeket hozhat, ha megnyitják a környéket a bringások előtt. Ezen utak egyik legszebbje, és legnehezebbje a Wildkogel csúcsára vezető út, mely megfelelő kihívást jelent a túrázóktól a freeriderekig mindenkinek. Ugyanis nem csak az Alpokban megsokott sóderes úton lehet feljutni a tetőre, ahol egy bringásbarát menedékház is van, hanem egynyomú ösvényeket is találhatsz, méghozzá különböző nehézségben. Ezeket a legcélszerűbb a lejtmenetre tartogatni, ugyanis a bringások többsége is ezt teszi, ami váratlan meglepetéseket okozhat. A csúcsról páratlan látvány nyílik a 3666 méter magas Grossvenedigerre. Idén augusztus 29.-én itt rendezik meg a Wildkogel Hillclimb versenyt is, mely 12,8km-en 1150m szintet tartalmaz.

7.- Colle Sommeiller:

Az Alpok legmagasabb bringázható hágója, mely Franciaország területén fekszik, tehát nem túl olcsó eljutni odáig, de ha megteheted, ne hagyd ki. Itt is vár rád 2000m szintkülönbség, természetesen fölfelé, és nem csak a fáradtságtól, és a ritka levegőtől fogod úgy érezni, hogy a Marson jársz, hanem a holdbéli sziklás táj, és hihetetlen színű tó látványától is. Bardonecchiából indulva kezdődik a kaland, és jó kondiban lévők 4 óra alatt már a csúcson is lehetnek. Először a Rochemolles nevű pár házból álló „települést” fogod elérni 1993m magasan, ahol érdemes megállni kicsit a tó partján fotózgatni, és pihenni, mivel innen még 1000m szintkülönbséget kell leküzdened. Útközben megpihenhetsz még a Rifugio Scarfiottiban, ahol érdemes enni, és inni, mert nem csak a mászás, hanem az ereszkedés is rengeteg energiát fog felemészteni. Ha megcsináltad az utat, akkor elmondhatod magadról, hogy azon kevesek közé tartozol hazánkban, akik föltették már a kereküket a csúcsra! Persze ehhez le kell küzdeni 26km-t, és átlagosan 6-14% körüli meredekségű emelkedőket.

Megpróbáltam összeszedni azokat a montis eseményeket, melyek a legkeményebb kihívásokat jelentik manapság. A „szokásos”-okat mindenki ismeri: Garda, Salzkammergut, Dolomiti, Transalp… ezek talán kevésbé, vagy alig ismertek hazánkban, tehát itt az ideje megismerkedni velük.

Hatalmas buli, és kihívás az Alpokban, ez az Alpencross. Bizony csak így csupa nagybetűvel! Akinek már volt része benne, az tudja miről beszélek, aki meg nem, az remélem kedvet kap majd a cikk után. Ha a legtöményebb bringás élményre vágysz, akár több napon keresztül, akkor ezt neked találták ki. Sokan transalpnak hívják, de erről mindenkinek a híres egyhetes maraton jut az eszébe. Nem is véletlenül.

India-Tibet, és a többi. Elérkeztünk földkörüli bringautunk utolsó részéhez. Szeptemberben a csodás óceánparti Tarkali Beach-en hagytuk abba utazásunkkat, most pedig folytatjuk Nepálba, majd Kínán keresztül az Indonéz szigetvilágba. Az útutnk, mint eddig is, most is tartogatni fog meglepetéseket, és rengeteg gyönyörű helyszínt. Tartsatok velünk!

Előző részünkben beszámoltunk a tandemes pár kerekezéséről, a németországi rajttól a Boszporusz elhagyásáig, azaz Ázsia kapujáig. Mostani epizódunkban a kalandos keletre fókuszálunk és nevéhez méltóan lesz is bőven meglepetésekben részük.

Ne álmodj az életedben, inkább éld meg az álmaidat! Mandy és Benny mottójuknak megfelelően hatalmas útra indultak 2006. április 23-án. Nem más volt a céljuk, mint körbebringázni a földet. Meg akarták ismerni a föld szép, és néha talán kevésbé szép oldalát. Ehhez a kerékpárt választották utazási eszköznek, hiszen így lehet a legközelebb kerülni a különböző tájakhoz és civilizációkhoz. 2009. május elsején tették meg az utolsó etapot Köln és Essen között, és a három év alatt összesen 30 000km-t tekertek le. Most az ő utazásukból mutatjuk be a legfontosabb eseményeket.

Ha sokat olvasol külföldi bringás magazinokat, akkor már bizonyára feltűnt, hogy vannak olyan helyszínek, amik vissza- visszatérnek a fotókon. Ez nem lehet véletlen, hiszen a bringákat korrekten összehasonlítani csak úgy lehet, ha mindig ugyanazon a terepen és körülmények között tesztelődnek. Nincsen ez másként nálunk sem. Ebben a cikkben az általam kedvelt terepet fogjuk bejárni, ami természetesen lakhelyemhez közeli elhelyezkedésű.

Az útvonal története valamikor az országúti kerékpározás hőskorában kezdődhetett, hogy mikor, azt talán senki sem tudja pontosan. Aki a fővárosban vagy környékén nőtt fel, és virsligumizásra adta a fejét, az már biztosan találkozott vasárnap reggelente a Flórián térről induló kisebb-nagyobb csapatokkal, akik esőben, hóban, kánikulában is megküzdöttek a 100km-es távval a Dunakanyarban.

Azonban nem csak azoknak érdemes ezt a kört bebarangolni, akik komolyan edzenek, hanem azoknak is, akik a természet e páratlan szépségére kíváncsiak. Ez alatt természetesen nem a Budapestről kivezető hatsávos utat értem, melyet végigizgulva észrevétlenül suhansz el az Aquincum római kori romjai előtt, hanem az Omszki tótól induló gyönyörű Dunakanyar szépségeit. Akik nem olyan bátrak, hogy megküzdjenek a városi terepjárók (már a szóösszetétel maga is nonszensz) forgatagával, azok választhatják, a logikátlanul tekergő, néhol macskaköves földutas kerékpárutat, mely a nagy Demszkigrád találmánya, és csak valami véletlen folytán minősíthették a Duna menti EuroVelo kerékpárút részévé. Ez az út az Árpád híd budai hídfőjétől indul, és halad végig a római parton. Akik a kulináris élvezeteket előnyben részesítik a 30-40-es tempóval szemben, azoknak első célpontja lehet a lakóparkok közé beékelődött Cziniel cukrászda a megannyi fincsi süteményével az UVH (Újpesti Vasúti Híd) után.

Amennyiben edzés céljából teszed meg ezt a kört, úgy mindenképpen a szentendrei utat kell választanod. Mivel Békásmegyertől jobb érzésű országútisnak nem ajánlható a folyó mentén húzódó bringaút, ezért a főútvonal bal oldalán a bevásárlóközpontok előtt elvezető, de európai színvonalúnak nem mondható betonsávot kell választani. Itt fokozott figyelmet igényelnek a beton keresztirányú gyűrődései. A gyorsforgalmi utat hivatalosan nem szabad kerékpárral érinteni, de ha minimum 10-en vagytok, akkor már talán biztonságos lehet. Tudod a CriticalMass mindent megold. Szentendrére beérve megint két variációs lehetőség közül választhatsz. Az egyik a gát mellett végigfutó parti út, melynek látványossága megér egy misét, a másik pedig a 11-es főút tovább a belvárosban.

Egyszer mindenképpen érdemes a folyó mellett végigfutó utat bejárni, mert a Dunai látkép kárpótol a kocsik, és gyalogosok közötti csalinkázásért. Aki a belvárost választja, az mindjárt megérkezik az első két hegyi hajrához, ugyanis két kisebb, de meredek emelkedőt kell leküzdeni, mielőtt a Szentendre vége táblát megpillanthatnád. Sajnos a mai népességi és beépítettségi viszonyok miatt szinte észre sem lehet venni Leányfalu és Tahitótfalu határait. Azonban jobb kéz felől sokszor felbukkan a Duna látképe, és szinte bármelyik utcán hajtasz is le, a partjára jutsz. Nem csúnya látvány ahogy balról a Pilis, jobbról pedig a Duna szegélyezi az utat.

Az első korrekten kiépített bringaúttal Tahitótfalu és Dunabogdány között találkozhatsz, mely a főúttól elszeparáltan vezet, így nyugodtan lehet gyönyörködni a Pilis és a dunai ártér szépségeiben. A kocsik felhajtását megakadályozó acél oszlopokra azért nem árt odafigyelni, mert mókás, de balesetveszélyes akciókat okozhat.

A kör igazán szép szakasza Dunabogdány után kezdődik. Innentől egészen a folyó mellett vezet az út, és balról is behúzódnak a hegyek. A következő pihenést vagy a bogdányi pisztrángos étteremben érdemes megejteni vagy Visegrádon.

A kompkikötőben egészen a vízhez is legurulhatsz, ha egy kis felfrissülésre vágysz. Visegrádon két éttermet érdemes meglátogatni. Az egyik a Reneszánsz, közvetlenül a városba vezető várfal után, a másik pedig a nagytemplom melletti DonVito pizzéria. Mindkettőben felejthetetlen marad az étkezés emléke, és ez nem az áraknak köszönhető, hanem a „díszletnek”, ami bent fogad. Mindkettő hű marad a nevéhez. Amennyiben páratlan kilátásban szeretnél gyönyörködni, akkor érdemes feltekerni a várba, ami ugyan nem kis kitérő, de a Dunakanyar látványa a vár fokáról leírhatatlan.

Visegrádot elhagyva Dömös a következő település melynek hajóállomásától kiváló rálátás nyílik a Duna igazi kanyarjára, és a szemközti hegy oldalában nyíló barlangra. Az oda vezető út is megér egy másik túrabeszámolót! Dömös nem csak a „kanyarjáról” híres, hanem arról is, hogy innen tudsz feljutni a Rám szakadékhoz is. Ez azonban már csak gyalogosan teljesíthető.

A falut elhagyva, mint ahogyan Szentendre óta végig, itt is teljesen sík úton lehet haladni egészen Esztergomig. Ha időd engedi, érdemes bekukkantani a Búbánati völgyi tavakhoz, ahol a kalandvágyók még a római kori vízvezeték rendszer maradványait is megtalálhatják. Esztergomban gondolom a Bazilikát, mint látványosságot nem is kell említenem. A templom mögötti kilátópontról, és különösen a kupolán található erkélyről hihetetlen panoráma nyílik a folyóra, a szlovákiai Párkányra, és a két várost összekötő Mária Valéria hídra.

A Bazilikától leszáguldva érdemes fékezni egyet a motorosok által is sűrűn látogatott büfénél egy hambira, teára vagy óriási melegszendvicsre, hiszen az út következő „komolyabb” szintkülönbsége még hátra van. A várost két úton lehet elhagyni. Akik nem szeretik az autókkal játszott orosz rulettet, azoknak a Tesco-t jelző táblákat kell követniük, és az áruház előtt elhajtva kijutni az ipari parkba. A kereszteződésnél jobbra kell kanyarodni, ugyanis egyenesen Dobogókőre visz az út.

Ha megcsodáltad a Suzuki gyár hatalmas telepét, akkor hamarosan elérkezel egy újabb kereszteződéshez, melynél balra kell fordulni Kesztölc felé. A falu bekötőútjáig emelkedik az út, de utána a száguldás kárpótol ezért. Itt akár 80-ra is fel lehet gyorsulni! A vasúti átjárónál balra fordulva a 10-es útra érve megkezdődik a hazafelé. Innen ugyanis már egyre közelebb lesz Budapest. Balra folyamatos kilátás lesz a Pilis egészére, és a tövében elterülő apró falvakra.

A következő combos emelkedő az Iosephinium-ot elhagyva Piliscsaba után következik. Szerencsére van kapaszkodósáv, így bringával sem kell a V10 TDI-k mellett haldokolni. Mivel minden emelkedő után lejtő jön, ezért ha felértél, akkor egészen Pilisvörösvárig gurulhatsz, és ha már nem bírod, akkor vehetsz fel némi kalóriát a vasúti átjáró után jobbra lévő cukiban. Sajnos a magyar közlekedéskultúra fekete levese is innen indul, ugyanis Vörösvártól Budapestig már csak 1-1 sávon zajlik az élet, ami a hatalmas agglomeráció, és az ingázók tömegei miatt csak hétvégén kevésbé zsúfolt. Mondjuk egy hétfői délelőttön itt csak az utcai harcosok küzdelmeiben felnőtt bringásoknak van elég idegzete a túléléshez. Pedig az utakat szegélyező hegyek látványa, balra a Kevély, jobbra a Hármashatárhegy, mindenképpen megérdemelne egy jó kis osztrák mintára megépült bringautat. Ez tarthatna egészen Solymár végéig, hiszen innen már a 6 sávos bécsi út viszonylagos nyugalmában kerekezhetünk vissza a túránk kiindulópontjához a Flórián térhez.

Sajnos statisztikáim nincsenek, hogy hány kerekes, mióta és hány kilométert tett meg ezen a körön, de szerintem nem hazudok, ha azt mondom országútisok ezrei tették már meg itt kilométerek millióit az utóbb ötven évben. Ma is gyakran futhatsz össze a Merida Teammel, Barbival, Bogár Gabiékkal, Szuromi Gyuribával és minden vasárnap a „Flórián tériekkel”, ha erre jársz. Remélem neked is annyi élményt ad majd ez a kör, mint azoknak, akik itt élik a sportos mindennapjaikat!

írta: Thommey | fotók: Ors,Thommey