Elrajtol a mezőny a Szerencsi várból

Az előző Bükki etap Diósgyőrben ért véget, de a 4. nem onnan indul. Sajnos szervezési, fogalomtechnikai, és hegy hiány okokból a rajt nem máshol, mint a Szerencsi várban van. Nem véletlenül nevezik az Alföld, és a Zempléni hegység találkozásánál fekvő települést a Hegyalja kapujának. Maga a környék már az őskorban lakott volt, mivel az ásatások Taktaföldváron újkőkori, Hajdúréten pedig rézkori leleteket találtak.

A 12.sz.-ban kolostort alapított itt a Johannita lovagrend, és a középkorban említik először Szerencs nevét. A Rákóczi vár, ahonnan a 4.szakasz is indul, a XVI.sz.-ban épült, így B-A-Z megye legfiatalabb vára. A felújítását nemrég fejezték be, így impozáns látványt nyújt, és múzeumnak is helyet ad, melynek lépcsőjéről kiváló fotózási lehetőség nyílik majd a teljes mezőnyre, mivel az a várudvarból indul.

Valóban a természet lágy ölén tekertünk

A várost a Késmárk utca irányában hagyja el a mezőny, enyhe emelkedővel, a szőlők felé vezető úton. Egy ideig hullámvasútszerűen, hol fölfelé, hol lefelé halad a mezőny, igazi vadregényes tájon, ugyanis a Zemplén közel sem olyan „kiépített” turistautakkal, mint a Bükk. Ellenben pont ez adja a szépségét. Nem árt magaddal vinni pótbelsőt, vagy defektjavító készletet, mert már a bejárás elején kaptunk itt defektet. A 9. km után elérjük a Monok, és Golop közötti aszfaltutat.

Aki szeretne a párjáról, csapattársáról, haverjáról fotót készíteni, az ide könnyen, és gyorsan el tud jutni kocsival is. Golopra nagytányér kónuszon repülünk be, ahol a mezőny nem áll meg a kocsmában frissítőért, pedig valóban kedvező árakkal találkoztunk. Sokkal érdekesebb látnivaló azonban az ókor óta lakott település, melyet először 1255-ben említenek a történelemkönyvek. 

A Golopi címergyűjtemény

 A Golopy család évszázadokon keresztül birtokolta a területet. A törököket itt is megszerették a 15.sz.-ban, mivel teljesen elpusztították a települést, és csak 100 évvel később népesült be újra. Az ország legnagyobb címertára a Vay kastély melletti múzeumban tekinthető meg. A mezőny is elrobog emellett, egyenlőre még betonon.

Akik erősek innen kezdhetnek rákapcsolni, mivel egy combos emelkedő következik Tállyától 8km-en keresztül. 310m szintet kell megtenni a kőbánya tetején át, ahol ideális fotózási pontot is találsz. Mintha a holdon lennénk, olyan a bánya peremén tekerni, már ha látsz még rendesen az erőlködéstől Itt fissítőpont is lesz, így fellélegezhetsz egy kicsit. Majd irány be az erdő sűrűjébe, az ösvényen.

Vay kastély

Sajnos a mezőny a dózerúton fog haladni, nem a köves technikás singletrack ösvényen, amin a bejáráskor a csapat egyik felével mentünk. Ennek vége azonban reménytelenül meredek, és veszélyes partfallal csatlakozik a erdészeti útba. Még gyalog sem volt egyszerű felmászni, nem még bringával a háton. Pedig a mászás nagyon élvezetes lett volna (már akinek). Ha eddig azt hitted vadregényes tájon vagy, akkor innen megváltozik a véleményed. Bezúzunk az erdő legményére, ahol már a kurtafarkú malac sem túr, csak a vaddisznók, és őzek. Láttunk is párat ezekből. Ha netán esne az eső (ami nem fog), akkor nem csak szép lesz a lefelé, hanem technikás is.

Aki itt éhes lesz, annak már csak egy kis kitartás kell, és a Hideg-völgyi erdészeti útra kiérve etetőpont várja. Amennyiben szereted a külföldi maratonok hosszú széles utakon történő mászásait, akkor szeretni fogod a tetőig tartó utat is. Na meg utána a nagy lejtőzést. Ha nem vagy „schotterman”, akkor vigyázz a tempóval, mert a kanyarokban könnyen megviccel a csúszós erdészeti murvás út. Ellenben kiváló kilátás nyílik az Erdőbénye körüli hegyekre, és persze magára a völgyre is. Le is száguldunk egészen a falu központjáig.

A képen nem látszik az út meredeksége föl a bányához.

Erdőbénye szerencsére ma már nem csak a holland nyugdíjasoktól, és a kiscserkészektől hangos, hiszen nemrégen zajlott a Drótszamár fesztivál, amikor is rengeteg hegyikerékpáros lepte el az egyébként gyönyörű települést. Nem csak csodálatos fekvéséről, hanem borászatáról is híres a település.

Nem is voltunk restek, és az egyik éjszakát itt töltöttük, megkóstolva a dombok gyümölcsét. Ha eddig szeretted, a mászást, akkor innen eldöntheted, hogy még mindig így vagy-e vele. A 32.-42.km-ig újabb 320m szintet fogunk megtenni. 

Nem a Marsra nem megy fel a THM. Ha jól megnézed a jobb alsó sarokban ott vannak a bringások.

 Semmilyen technikai nehézség nem lesz benne, csak jó erőnlét kell hozzá, meg kitartás. Ha fáradt vagy, akkor megállhatsz gyönyörködni a környező tájban, mivel a kilátási óriási, és felejthetetlen lesz a völgyre. Aztán ismét lejtőzés jön, de már kicsit meredekebb, és technikásabb erdészeti úton. 160m-nyi ereszkedés után csak, hogy ne felejtsük el mászunk egy újabb 60m szintet. Itt itatópont következik, kilátással az Alföldre.

Szinte érintetlen a táj a Zemplénben

 Egy pofás ösvényen leszáguldunk (ki-ki tudásához méreten) egészen a Tokaji szőlőtőkék közé, hogy átbújjunk az alagúton, ami a 37-es főút alatt vezet át. Ugyan a Salzkammergut Trophy alagútjait nem tudja pótolni, de látványelemnek tökéletes, akár fotósoknak is! Bodrogkeresztúr a neve a településnek, ahová érkezünk ezután.

Persze minden háznál van eladó bor, de itt még ne igyál előre a medve bőrére, mivel csalóka az érzés, hogy mindjárt bent vagy a célban. Lesz ugyanis egy vicces kis domb még az útban, 2km-en 100m szintemelkedéssel. Na ugye, hogy így már nem olyan vidám a dolog.

.„Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél”

 Az innen történő downhillezés végén azonban már tényleg nincsen más dolgod, mint beszáguldani Tokajba, végig a célhoz vezető úton, szurkolók, fűszoknyás lányok, és borozók között. A 66.km-nél fékezhetsz, mert már a célban vagy. Nincs több szakasz, nincs több reggeli nyújtás, és bemelegítő krémezés. Nem hallod a rajtnál a „Fire-t”. Megérkeztél a Trans Hungária Maraton céljába. Tokaj nem csak a boráról híres, bár világszerte ez viszi a legjobban a hírét.

Lassan 2000 éves lesz a település, ami azért nem sok magyar városról mondható el. Először 1067-ben említik a nevét, és milyen meglepő, már ekkor is szőlőtermesztésből éltek a helyiek. Több látnivalóval is rendelkezik. A Tokaji Borok Háza kötelező esemény kell hogy legyen az ide látogatóknak, de érdemes megnézni a történelmi belvárost is (aki versenyzik kötelezően megteszi, hiszen itt a cél), de fotósoknak jó hely a Finánc dombi kilátó is. Le lehet menni a dunapartra úszni egyet, vagy csak lábat lógatni, hiszen nem kell már a bringával foglalkozni, csak a pihenéssel.

Harang (főszervező) elég sajátosan értelmezte a Dunai víz átöntését a Tiszába, ezért beleesett

 Itt ér véget a maraton bejárásáról szóló beszámolónk. Remélem sikerült kedvet csinálnunk ahhoz, hogy csatlakozzatok a versenyhez, akár nézőként, akár versenyzőként. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy ne csak egy kemény megmérettetésen vegyetek részt, hanem gyönyörű tájakon járjatok, és talán egy kicsit jobban megismerjétek az országot. Na találkozunk a holnapi rajtnál?