Az előző 970-es széria tesztjére sokat kellett repülni, és kevés idő maradt a bringázásra. Most ezt sikeresen megoldották, mert 5 órakkor még a szmoggal, és agresszív autósokkal tarkított Budapesten kellett vergődnöm a reptér felé, és délután egykor már valószínűtlenül giccses tájon tekerhettem a Transalp egyik szakaszán. És a bringázásból bőven kijutott. A Cube Hotel, ahol el voltunk szállásolva abszolult bringásbarát, méghozzá olyan szinten, hogy feltolhatod a bringádat egészen a szobádig, melynek dupla bejárata van, és felakaszthatod a bicót, és a koszos cipő is elfér kint. Senki nem szól rád, ha saras nyomokat hagysz, mert azonnal feltakarítják, és ez nekik természetes. Mondjuk van bringamosó, és szerviz is, és még rengeteg minden, mi szem szájnak ingere, és a kaja is a bringások szempontjai szerint lett kialakítva.

A hotel előtt felállított szervízsátrak alatt vártak minket a tesztgépek, melyek 3 csoportot alkottak. A kéttányéros szettel szerelt Scott Scale merev karbon bringák, a dupla, és tripla családdal is szerelt Spark XC össztelósok, és az Enduro fékekkel felépített tripla hajtóműves Genius enduro montik. Mindegyikből volt bőven darabszám, így nem kellett sakkozni, hogy ki mivel szeretne bringázni. A Fox szerelői minden kívánságot megoldottak, és a telókat is belőtték a kívánt nyomásokra. Elsőre természetesen a 150mm-t mozgó Geniust választottam, mert sejtettem, hogy nem dupla tányérral kellene ezeknek a hegyeknek nekiesni. Be is igazolódott a sejtésem, ugyaniselég komoly szintet nyomtunk pár kilométer alatt, de az idő nagy részét Kai, a profi fotós által irányítva tettük meg. Csinált rólunk olyan képeket, melyekhez komoly technikára volt szükség, és a hátunkon nem szívesen bringáztunk volna 5-6 kilónyi fotós cuccal, arról nem is beszélve, hogy az ösvények sem éppen lazák. A sok föl-le tekeréstől rendesen elfáradtunk, de azt már láttam, hogy újra sikerült egy szintet ugrania a Shimanonak.

Nekem szükségem volt fölfelé mind a 30 fokozatra, és a váltás egy álom volt. Az elmúlt 4 évben is XTR-rel tekertem, mégis érezhető volt a fejlesztés. Főleg az első váltónál. Brutál gyorsan, és könnyedén vált bármelyik tányérról bármelyik tányérra. Közel azt a szintet hozza, mint az elektromos Dura Ace! Hátul is picit jobb lett a teljesítmény, de az elhanyagolható. Mikor a 2011-es szettet először próbálhattam a budapesti sajtótájékoztatón, nem tetszett a váltás erőssége. A mérnök szerint a bringások igénylik a határozottabb váltást, ezért kicsit erősebbre vették a rugókat, és a mechanikát. Én pont azért szetettem eddig a Shimano termékeit, mert pillekönnyen, és finoman ment a váltás. Szerencsére az még nullszériás proto volt. A végleges verzióban is hajszálnyival erősebb lett a váltás, de pont annyival, ami még előnyére vált, és közel sem annyira, mint a prototípusnál. Sajnos a Dual Control váltókarokat nem fejlesztették tovább, pedig sokan szeretik őket, de nem hozták azt a mennyiséget, amit vártak tőle. Nagy okosság a 36-os nagytányér is hátul, mert így még a nehezebb össztelósokkal is fel tudsz mindenhová mókuskerekezni. Jelen esetben a nehéz 10,5kg-ot jelentett:) A Shimano, mint ahogy erről beszámoltunk, kétféle fékrendszerrel kezdi a 2011-es évet. Mivel a Genius, hosszú rugóutas össztelós, ezért rá a Servo Wave fékkarokkal szerelt, és hűtőbordás pofákat tartalmazó enduro szett került. Ha szereted a digitális fékeket, melyek már egy kis húzásra is harapnak, akkor az új XTR-t imádni fogod! Nincs az a helyzet, és hosszú lejtő, ahol két ujjal kellene húznod a féket, és ezt a második tesztnap délutánja is bebizonyította. De erről majd később. A hajtómű merevsége is javult, de már az előzőnél sem éreztem semmilyen rugalmasságot, és ez itt sem változott. Aránylag fáradtan vártuk a vacsoránál bejelentett másnapi programot, mely délelőtt egy XC kört, míg délután egy Enduro kört jelentett. Persze rá kellett jönnöm, hogy itt ez más kategóriába sorolandó, mint hazánkban.

Az XC kör konkrétan azon a szakaszon haladt, ami a Transalp első napja is. Ez Füssen-Imst között halad, és mi az első erőpróbát csináltuk meg, a Lermoos-Marienbergjoch emelkedőt. Jó móka volt bemelegítés nélkül nekiugrani a 7km-en 800m-es szintkülönbségnek. Sejtettem, és éreztem, hogy nagyon emelkedünk. Az út átlagos meredeksége 20%-os, a vége előtt 2km 30%-os szakasszal, és a nyereg előtt 500m 35%-ossal. Na ez az, amit itthon nem tudsz gyakorolni. A könnyű gépnek, és a sok áttételnek köszönhetően végig ki tudtam tekerni, de a nyelvem majd felcsavarodott a kerékre. Sebaj, gondoltam majd lefelé pihenek, tekintve, hogy "cc strecke". Azonban az osztrákok más mércével mérik a lefelét. Ha ezt a 800m szintet beraknánk egy hazai elit maraton távba, mindenki sírva szaladna panaszkodni az UCI bíróknak, hogy ez már több, mint sok. Volt is lehetőségem a féket tesztelni. Gyökeres, saras, köves singletracken ereszkedtünk nagyjából a hátsó keréken ülve, és néha patakokat keresztezve. Ilyenkor örültem, hogy vízben lebomló olajjal kenték a szerelők a láncot! Egyetlen pillanatra sem kellett két ujjamat használni a fékezéshez, pedig a táv felénél már erősen fáradt a karom a szokatlan terhelés miatt. Ha előttem elestek, ami előfordult, akkor még a legmeredekebb szakaszon is 0-ra tudtam fékezni a bringát, és ez jól jött a kövek közötti egyensúlyozásnál is. Elkelt a 150mm-es rugóút.

Elől az új Kashima Coatingos felületkezelésű FOX 32 Talas mozgott, ami jót tett a lelki világomnak, bár elárulom, hogy pont semmit sem éreztem az új felületkezelésből. Eddig is szépen mozogtak a "rókák".  A lejtő aljára érve érezni lehetett a fékszagot, de a 180/180-as tárcsák nem szineződtek el, és az új szendvics szerkezetű tárcsáknak köszönhetően nem is pattogott hűlés közben, mint az előző széria. Le a kalappal! Ebédre dupla adagot ettem, mert tartottam tőle, hogy nem lesz kevesebb az emelkedő, és milyen lesz az enduro trail, ha az xc lefelé ilyen volt. Szerencsére az emelkedő felét felvonóval tettük meg, melyből kiváló kilátás nyílt a Zugspitze 3000m-es csúcsára.

Persze egy 500m szintet még újra letekrtünk, mire a nyeregbe felértünk. Ott mondták a túravezetők, hogy innentől mindenki nagyon koncentráljon, mert viszonylag szűkek az ösvények, és technikás a pálya. Sejtettem is, mert az "Adlerweg" a térképen egy gyalogos ösvény volt, és az Alpokban ezzel nem szoktak viccelni. Hát nem is vicceltek. Eddig azt hittem láttam már durva ösvényeket, és tudok lefelé menni. Tévedtem mindkettőben. Az ösvény szélessége a legjobb esetben volt méteres, de nem volt ritka a 30cm-es sem! Jobbra sziklafal, balra szakadék lent a kis tóval. A kilátás fenomenális, de menetközben nem tudsz nézelődni, annyira kell koncentrálni a meredek köves, és néhol félméteres letörésekkel tarkított dh szakaszon. A francia újságírók brutálisan nyomták lefelé, bár utána kérdésemre mondták is, hogy gyakorlatilag Les Gets, és a Portes Du Soleil útjain bringáznak, melyek a legkeményebbek Európában. Minden tiszteletem az övék.

Az új Enduro kerekek fenomenálisak, és még az én súlyom alatt is atom merevek. Semmilyen nyolcast nem sikerült beleverni, pedig inkább az életemért aggódtam, mint az alkatrészek épségéért:) A QR 15-ös tengely létjogosultsága is itt nyert valódi értelmet. A pálya legnehezebb szakasza ott volt, amikor konkrétan egy vízesésen kellett áttekerni, és hibázásra nem volt lehetőség. Más nem tudtam tenni, mint követni az előttem tekerőt, és bízni abban, hogy nem hibázik. Sajnos a svéd srácnak sikerült csúnyán odavernie a bokáját az egyik letörés után. A száguldásnak a kis tengerszem vetett véget, ahol egy újabb technikás mászás jött. Ezt már elcsigázott, kizsigerelt szervezetem nem kívánta, de nem volt mit tenni. Sajnos a Genius nem volt annyira jó gép, mint azt az árcédula sejteti. A 150mm-es rugóút érzésre inkább 120-nak hatott, és a geometria is eltért az általam megszokottól.

Hiába az Enduro S-Worksöt nem nagyon tudja ma még semmi megszorongatni:) A vacsora, és némi bor után nem kellett altatót énekelni. Mivel mindkét napot az enduro gép nyergében töltöttem, és az utolsó nap szabadprogram volt, reggel a merev 2x10-es XTR-rel szerelt Scale nyergében. Egy igazi isten ez a bringa. Persze 8,2kg-os súllyal ez nem olyan nehéz! A 3x10-eshez képest nagy előny, hogy nem fog leesni a lánc, ami az előzővel azért előfordult, mert a 36-os hátsó tányér miatt túl hosszú a lánc. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ilyen durva terepen hazánkban sosem fogsz tekerni, és külföldön is csak elvétve.

A 40/28-as áttétel a hátsó 11-36-tal több, mint elég egy ilyen könnyű bringán. Mivel a franciák az utolsó napon még durvább ösvényt szemeltek ki maguknak, az északi srácok meg XC profik voltak, és szerettek volna egy 100-ast menni, ezért én felpakoltam a hátizsákomat, és nekiindultam az enduro trailnek, mert szerettem volna most egy kicsit élvezni is a kilátást, nem csak kapaszkodni a kormányba, és erre a fotózás tökéletes ürügy.

Felvonóval felmentem a második állomásig, és onnan feltekertem a 2100m magasan fekvő Grubigstein menedékházig. Innen már csak 1200m-nyi downhill szakasz volt hátra, mindezt 85 kilósan 7 kilónyi fotóscuccal a hátamon, és elől 160-as, hátul 140-es tárcsákkal, szervó nélküli fékkarokkal. Kíváncsi voltam meg tudom-e sütni a fékeket. Jelentem a fotók jól sikerültek, életem egyik legszebb szakaszát bringáztam be, és a fékek köszönik jól vannak. Egy két esetben kellett csak a két ujj, és végig adagolható volt a fékerő, és a nyomáspont sem vándorolt semerre. Most így mindkét fék alapos próbája után azt mondhatom, hogy hazánkban még DH versenyzésre is tökéletes az enduro XTR fék, de inkább azoknak ajánlom, akik a brutális fékerőt szeretik. Az xc fékeket meg azoknak, akik szeretik, ha jól adagolható a fékerő. Sajnos gyorsan elrepült ez a három nap, és délután már indult is vissza a gép. Este az Erzsébet tér szemetében hazafelé gázolva mintha egy más világba csöppentem volna. Néhány órája még salátát majszolgattam a Zugspitze alatt, egy valószerűtlenül rendezett faluban, tehénbőgés közepette, most meg itt tologatom a bőröndömet az utcakölykök, és hajléktalanok között a mocsokban. Néha komolyan szeretnék máshol élni.

Na de félre a búval, és nézzük, hogy megvenném-e magamnak az új szettet? Nem. Miért? A 10-es rendszer akkor az igazi, ha dupla tányérral használod, hiszen ezért is lett kitalálva. Én már maradok a sokat mozgó össztelósoknál, ahol inkább a tripla a nyerő. Személy szerint az új szett látványa nem tetszik annyira, mint a "régi", és sajna a Dual Control sem elérhető már. Így most, hogy mindenhol akcióban nyomják a 970-es szettet, beszereztem magamnak még egyet, és ezzel a következő generációig elleszek. A fékeket azonban tuti, hogy be fogom magamnak szerezni, mert az űberelhetetlen ma. Persze én maradi gondolkodású vagyok, és ki nem szarja le, hogy mit raknék a saját bringámra. Az új XTR szettel csak jól járhatsz, ha van ennyi pénzed, hiszen megint megmutatta a Shimano, hogy ugyan egy évvel később, de sokkal profibb, finomabban működő, és átgondoltabb szettet dobott a piacra, mint a piros konkurencia. XC versenyzőknek pedig kötelező az új 2x10-es hajtás minden előnyével, és semmi hátrányával együtt.