
Ha március, akkor PORT.hu Bringaexpo, ezúttal március 3-6. között, a tavaly debütált helyszínen, a Hungexpo B pavilonjának 6500 négyzetméteres területén. A jelentkezések lezárása után elmondhatjuk, a csarnok ismét tele lesz bringákkal, a szervezőknek sikerült minden standhelyet eladni. A kínálat az előző évekhez képest tovább színesedik, új kiállítók, ezáltal új márkák is csatlakoznak 2011-ben a Bringaexpo „karavánhoz”.
A kiállítás ismét 4 napon keresztül, csütörtöktől vasárnapig, reggel 10 és este 6 óra között várja látogatókat, a belépőjeggyel pedig a Hungexpon azonos időben zajló további rendezvények (Utazás, Karaván, Boat-show, Karaván, Karát, Himalája Expo) is meglátogathatók. Jó hír a hétköznapra érkezőknek, hogy idén már a csütörtöki napon is a többi nappal azonos belépőjegy áron lehet bejutni a Hungexpora.
A VELO részéről pedig a IV. PORT.hu Bringaexpora egy új lapszámmal, mellé pedig ajándékkal (kerékpáros zokni vagy kulacs) készülünk, illetve nemsokára indul Facebook nyereményjátékunk, mely során belépőjegyeket sorsolunk ki az expora.
További információkkal és a programok listájával hamarosan jelentkezünk.
Alábbiakban a 2011-es PORT.hu Bringaexpo kiállítóinak listája, elérhetőségük, zárójelben az általuk kiállításra kerülő márkák:
Alábbiakban a 2011-es PORT.hu Bringaexpo kiállítóinak listája, elérhetőségük, zárójelben az általuk kiállításra kerülő márkák:
- Gepida Kerékpár Kft.(Gepida kerékpárok, Topeak, Fast Rider)
- BikeFun (Merida & UMF, SIGMA, Ritchey, LAZER, BikeFun, Thule, Ryde, Slime, Kawasaki, Hello Kitty, Birzman, Bellelli, KMC)
- BikeLine (Bianchi, Cratoni, Dakine, Vision, Finish Line, Gravity, Ergon, FSA, Hand-eez, Vredestein, Kryptonite)
- Boneshaker (DT Swiss, Motorex, Magura, Syncros, VDO, Thomson)
- Megabike (Spyral, Fizik, Selle Royal, Crank Brothers)
- X-factor (Kona és Commencal kerékpárok, illetve Fox, Hayes, Lizard Skins alkatrészek és kiegészítők)
- Avex (Specialized, Hauser, Caprine, Wenson, Haro, Trinity, Maxxis, Lezyne)
- Paul Lange Hungary (Shimano, PRO, Schwalbe,Cateye, Catlike, SelleItalia, Sportourer, MasterLock, Elite, Mach1, RST, RSP, Zefal, Pearl Izumi)
- Velobike Kft (Cube, Capriolo, Longus, Dahon, KryptonX, Manitou)
- Bemp (Spank)
- Progress Cycle (Giant)
- Electra (Electra, Nutcase)
- Bi-drive (Huni-Rex - egykerekű kerékpár)
- Mali (Mali, Mongoose, Cannondale, Wheeler, Marzocchi)
- Neuzer (GT, Neuzer, TacX, Michelin, Uvex, Sun Ringle)
- Schwinn-Csepel (Schwinn Csepel, Schwalbe, Cinelli, Knog)
- Berguson (Kellys kerékpárok, Vaude, Endura)
- Biketex (Montana kerékpárok, Mavic ruházat)
- KTM (KTM kerékpárok)
- Zergesport Kft (Polar,GARMIN, Suunto)
- Biker (Sidi, Rock Shox, Avid, SRAM, Ciclosport, Bell, Giro, Blackburn, Truvativ, Scott, Hamax, IceToolz, Jegwire, Kryptonite, Minoura, Panaracer, Sapim, SKS, Zoggie)
- Cseke (Magellan, Ghost, BTS, Ashima, Selcof, Carnac, Mountain Cycle, Platzangst, Joe's No-Flats, Quad, Axon)
- Pacific Cycles (BBB, ABUS, Continental, RODI)
- Koliken (Koliken, HL, Galaxy, Kettler kerékpárok)
- Trek (Trek kerékpárok, Bontrager kiegészítők és ruházat)
- Rubena (Rubena kerékpárgumik)
- Bikeart (Orbea kerékpárok, Nortwave, Look, Corima)
- Annyira Más Bringabolt (Különleges kerékpáros termékek, rekumbens és pedelec kerékpárok, utánfutók, B&M és SON lámpák és dinamók, Gocycle, Bion-x, Gruber Assist, Schlumpf, Optima Bikes, Ice Trikes, Radical Design)
- Evobike (Rekumbens, azaz fekvő és összecsukható kerékpárok: Nazca, Slyway, Toxy; összecsukható kerékpárok: Birdy, Mobiky; Reise&Müller, Principia; egyéb különleges kerékpárok: Streetstepper, Bikeboard; kiegészítők: Cyclaire, Exustar, KlickFix, Lupine, Ortlieb, Rainlegs, Reelight, SealSkinz, Tubus, Zwei)
- Solo (Karbona, Aerozine, Guerciotti, FRM)
- Bikediszkont ( NS Bikes, Octane One, Identity Bikes, Society, Halo, Gusset)
- Bikeholidays (kerékpáros utak)
- Bringaboard (Respro maszkok)
- Bike Planet (3M Láthatósági termékek, Wowow fényvisszaverő termékek, Bobike gyerekülések,
Basil táskák)
- Bringaland (Scicon, SelleSMP, Bicycle Line, Nalini, NewLook)
- Protek (Protek kerékpárok)
- Kross (Kross kerékpárok)
- Rudy Project (Rudy project szemüvegek, sisakok és táskák)
- Sportkulacs (Patai-Szabó kerékpáros nagyker: Elastic Bikewear kerékpáros ruházat, egyedi design szerint; PPR Organizáció: EU-Bottle kerékpáros sportkulacs, egyedi design szerint)
- Gobike(Volare gyermekbiciklik Yipeeh gyermekbiciklik Johnny Loco cruiserek Early Rider futóbiciklik Dogatti sportrollerek Bikybiky mellények Q-INT trikerek Wheelylift kerékpárlift)
- Mofo (Felt, Norco, Oakley, Met, Vetta, RaceFace, Hutchinson)
- Lofty Kft kerékpárok)
- Ergobike (Bionicon)
- NorthGate
- Velodream (Hercules kerékpárok, XLC alkatrészek)
- Flex 92 (Holmenkol, Bridgedale, Comform'Able )
- Ethicsport (táplálékkiegészítők, www.webtriathlon.com)
- Go Fast energiaital
- Nagy Kerékpár (Sintesi Bike, Enervit Bükk Maraton)
- Close 2U
- Bringacentrum Kerékpárüzlet
- Speedbike (Merida, Gt, Kellys, KTM, Gepida, Magellan, Mongoose, Mali)
- Ybike
- Magyar Kerékpáros Klub
- Velo.hu (Kerékpáros magazin és honlap)
- Bikemag.hu
- Figyelem: A lista csak előzetes, nem teljes!
- Figyelem: A lista csak előzetes, nem teljes!
- A 2010-es PORT.hu Bringaexpo képeit megtalálod ITT és ITT
- Hivatalos weboldal: www.bringaexpo.eu
- Kérdések esetén kontakt: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Üdvözlettel:
VELO.hu Szerkesztőség, a PORT.hu Bringaexpo szervezője



