Magyar / KERÉKPÁRÚT ÉPÜLHET A DESEDA-TÓ KÖRÜL
2012. augusztus 01. szerda, 07:40 Szerző: Bognár Tamás

Egy nagyszabású turisztikai fejlesztés keretében kerékpárutat is építene a Deseda-tó körül Kaposvár önkormányzata, a szükséges kétszázmillió forintra pályázatot nyújtanak be. Erről a közgyűlés hétfő esti, rendkívüli ülésén döntöttek.

deseda

A kaposváriak által kedvelt, város melletti tó környékének fejlesztésére már elnyert 500 millió forint támogatást az önkormányzat. Ebből megépült két új híd, hamarosan megjelenik a látogatóközpont és az ökoturisztikai útvonal kiviteli pályázata, és épül egy kilátó is.

Egy új pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílik arra, hogy a városból kivezető kerékpárút folytatásaként – 80 kilométer hosszan – a tó körül is kiépüljön egy szilárd burkolatú kerékpárút – közölte Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere. Az eddigi fejlesztésekről tájékoztatva a testületet hangsúlyozta: „azért dolgozunk, hogy a Deseda országszerte ismert és kedvelt üdülőhely legyen”.

Hozzátette: a fejlesztéseket úgy hajtják végre, hogy a természeti értékeket környezetkímélő módon mutatják be. A polgármester az újabb pályázattal kapcsolatban azt mondta, ha elnyerik a támogatást, akkor a kerékpárúttal teljessé tudják tenni a desedai fejlesztéseket.

 

 

 

Vissza a listához