Külföld / Kerékpárral gyorsabb, mint repülővel
2012. augusztus 14. kedd, 07:40 Szerző: Bognár Tamás

Los Angeles környékén az egyik legforgalmasabb útszakaszt, a 405-ös autópálya egy részét felújítási munkálatok miatt közel két napra teljesen lezártak. A szakemberek hatalmas közlekedési káoszt vártak, mely alatt a JetBlue nevű légi társaság zseniális marketing húzással azt találta ki, hogy a város két vége, Burbank és Long Beach között városközi repülőszolgáltatást indít. A 47km-es útra a jegy árát 4 dollárban határozták meg és összesen két járat indult.

Az egyik los angelesi kerékpáros szervezet olyan felhívást tett közé, mely szerint kerékpárral ezt a távot gyorsabban meg lehetne tenni, mint repülővel. Június végén az útlezárás alkalmával a gyakarlatban meg is történt a nagy összecsapás. Végül a bringások voltak gyorsabbak, kerékpárral az út ugyanis másfél óra volt, míg repülővel két és fél óra. Természetesen a repülőútba a reptérig tartó transzfer idejét és a 90 perccel a felszállás előtt történő kötelező megérkezést is beleszámolták.

Érdekesség, hogy metróval és részben gyalog, illetve görkorcsolyával is gyorsabban meg lehetett tenni a két városrész közötti távot, mint a repülős megoldással.     

Vissza a listához