![]() |
Köszöntő
Ha március, akkor PORT.hu Bringaexpo, ezúttal 2012. március 1-4. között, a már megszokottá vált HungExpo B-pavilonjának (megközelíthetőséghez kattints ide) 6500 négyzetméteres területén. A jelentkezések lezárása után elmondhatjuk, a csarnok ismét tele lesz bringákkal, a szervezőknek sikerült minden standhelyet eladni. A kínálat az előző évekhez képest tovább színesedik, új kiállítók, ezáltal új márkák is csatlakoznak 2012-ben a Bringaexpo „karavánhoz”.
![]() |
A kiállítás ismét 4 napon keresztül, csütörtöktől vasárnapig, reggel 10 és este 6 óra között várja látogatókat, a belépőjeggyel pedig a HungExpon azonos időben zajló további rendezvények (Utazás, Boat-show, KaravánSzalon) is meglátogathatók. Jó hír a hétköznapra érkezőknek, hogy idén már a csütörtöki napon is a többi nappal azonos belépőjegy áron lehet bejutni a HungExpora. A kiállított termékek mellett különböző programokkal is találkozhat a látogató, melyek listáját folyamatosan frissítjük majd oldalunkon.
![]() |
A VELO.hu részéről pedig az V. PORT.hu Bringaexpora egy új lapszámmal, mellé pedig ajándékkal készülünk. Ezenfelül nemsokára indul Facebook nyereményjátékunk, mely során belépőjegyeket sorsolunk ki az expora, érdemes tehát a közösségi oldalon is követni minket.
![]() |
..és hogy milyen márkákkal, cégekkel találkozhat aki kilátogat az V. PORT.hu Bringaexpora?
Kattints a Kiállítók listája menüre!
![]() |
A tavalyi, IV. PORT.hu Bringaexpo képeit megtalálod itt:
IV. PORT.hu Bringaexpo - 1. nap
IV. PORT.hu Bringaexpo - 2. nap
IV. PORT.hu Bringaexpo - 3. nap
IV. PORT.hu Bringaexpo - 4. nap
IV. PORT.hu Bringaexpo - Csajok és jó munkás emberek
IV. PORT.hu Bringaexpo - A legérdekesebb képek
Ha kérdésed van, írd meg nekünk! Email címünk: info kukac bringaexpo pont eu
Várunk minden kerékpárost és kerékpár-barát látogatót 2012. március 1-4. között, Budapesten, a HungExpo B-pavilonjában!
Üdvözlettel:
VELO.hu Szerkesztőség, a PORT.hu Bringaexpo szervezője









