Tanácsok / Csináld magad-Defektjavítás
2011. július 13. szerda, 10:44 Szerző: Thommey

A lyukas guminál semmi sem lehet rosszabb!

 

Talán az is lehet, hogy ezzel kellett volna kezdeni a szerviz sorozatunkat, hiszen a leghétköznapibb technikai probléma a defekt egy bringás életében. Azt hinné az ember, hogy bárki meg tudja javítani, azonban a valóság az, hogy a bringaboltok szervizei tömve vannak a belsőcserére váró bicajokkal. És akkor még a ragasztásról nem is beszéltünk. Most azoknak szeretnénk segíteni, akik éreznek affinitást a probléma megoldásához, és nem szeretnének alkalmanként több ezer forintot szánni a javításokra.

1Mint minden szervizcikkünket, ezt is azzal kezdjük, hogy mitől is kaphatsz defektet. A leggyakoribb ok, hogy egy tüske vagy üvegdarab belefúródik a külsőbe, és annak futófelületét átütve kiszúrja a belsőt. Persze sokszor adódik olyan is, hogy a tüske benne van a gumiban, de a lyukat eltömítve alig ereszti a levegőt. Na ilyenkor hazáig nem is szabad kihúzni, mert utána fog gyorsan leereszteni. A másik ok a felütéses defekt, amit úgy lehet begyűjteni, hogy rátekersz egy kőre, és a belső beszorul a kő, és a felni közé. Persze ugyanezt el lehet játszani az utcai padkával, kátyúval vagy az Alpokban a ferde vízelvezető árkokkal is. Alapvetően kétféle bringás létezik: aki már túlvan az első felütéses defektjén, és aki hamarosan megkapja. A legrosszabb ebben az, hogy míg egy lassú, tüske által okozott defekttel a legjobb esetben akár haza is tudsz érni, a felütéses olyan szakadást vág a gumidon, hogy akár a másodperc tört része alatt nullára leereszt, ami nemcsak pech, de balesetveszélyes is, főleg, ha az első keréken fordul elő. Sajnos van egy harmadik ok is, amit majdnem elfelejtettem, pedig sajnos naponta előfordul: a gumi nem tart örökké. Egy belsőt érdemes évente, a külsőt pedig háromévente akkor is lecserélni, ha nincsen elkopva. Nincsen annál rosszabb, mikor kiszakad a külső, hiszen akkor hiába van nálad pótbelső, semmit sem fogsz érni vele.

 

 

 

2

Mit tehetsz a defektek ellen?

 

Szúrt: A szúrásos defektek ellen a legjobb védekezés a megelőzés. És ezt nem is annyira nehéz kivitelezni. A legolcsóbb megoldás a nagy guminyomás, persze csak a megengedett kereteken belül. Minél keményebb egy gumi, annál nehezebben kapsz defektet. Ezt követi a grammániások körében a defektvédő kevlar szalag. Ezt a futófelület alá kell ragasztani, és sűrű, erős szövésével megakadályozza a tüske áthatolását. Hátránya, hogy macerás beleragasztani, és alacsonyabb nyomású ballonos gumiknál megvan az esély arra, hogy elmozduljon. Ma már talán az egyik legjobb megoldásnak a defektjavító folyadékok mondhatóak. Ezeket beletöltöd a belsőbe, és defekt esetén a nagy sebességgel kiáramló levegő megszilárdítja a folyadékot, mely gyorsan meggátolja a további nyomásvesztést. Végre újra beszerezhető hazánkban a Slime, mely az első kapható termék volt ezen a piacon még 1995 környékén. Egy Slime Lite belső a benne lévő cuccal együtt is mindössze 219 g, ami könnyebb, mint egy gagyi autószelepes belső! Természetesen nemcsak belsővel együtt, hanem a már meglévőbe beletölthető verzióban is kapható mindössze 1990 forintos áron. Azt hiszem ez a legkevesebb, amit megtehetsz a defekt elkerülése érdekében. És nemcsak belsős rendszerekhez, hanem belső nélküli, tubelesshez is kapható megfelelő lötyi. Aki a mechanikai védelemre esküszik, annak a külsőkbe épített defektvédelmi rendszert ajánlanám. Minden gyártó a maga igazát bizonygatja. Például a Schwalbe rendszere a Smart Guard defektvédelem, mely egy 5 mm vastag elasztikus, erős kék réteg a futófelület alatt. Ezzel több mint 10 000 km-t tettem meg városi környezetben, és soha nem kellett azzal foglalkoznom, hogy kaphatok-e defektet.

 

3

Felütéses: Ez már nehezebb kérdés, ugyanis a felütéses defekt ellen a legjobb védekezés, ha nincsen belsőd. Ez elsőre ökörségnek hangzik, holott egyáltalán nem az. Ma már rengeteg kerékszett alapból Tubeless ready, azaz rakható rá olyan külső, melynek használatával nem kell belsőt használnod. Sőt létezik egy lehetőség, mellyel a már meglévő hagyományos kerekedet alakíthatod át belső nélkülivé. Ez nem más, mint a Stan’s No Flats szett – nemcsak belső nélkülivé alakítja a kerekedet, ami a felütéses defektek ellen véd, hanem a Slimehoz hasonlóan a szúrásos problémákat is kiküszöböli. A megfelelő terephez megfelelő külsőt érdemes választani, ugyanis egy ultrakönnyű gumival sziklás terepen menni elég nagy felelőtlenség. Vagy felfújod 5 barra, és pattogsz vele, mint kecskebogyó a deszkán, vagy bekövetkezik a baj. Vannak külsők, melyek beépített oldalfal-védelemmel rendelkeznek, de ezek súlyosabbak is, ezért főleg a freeriderek és downhillesek használják.

Most, hogy kiveséztük az okokat, nézzük a javítást. A legfontosabb, hogy soha ne indulj el foltkészlet, pótbelső, pumpa és gumileszedő nélkül bringázni, mert még 10 km-t tolni sem humoros élmény.

 

 

 

4

Első lépésként vedd ki a kereket. Ha a hátsó a defektes, akkor először válts le a legkisebb lánckerékre, és csak utána vedd ki. Amikor ezzel megvagy, szedd le a külsőt a leszedővel. Soha ne használj csavarhúzót vagy hasonló eszközt! Ezután nézd végig a külső belső oldalfalát, hogy nem maradt-e benne üvegszilánk vagy tüske. Ezt mindenképpen el kell távolítanod, mielőtt az új belsőt beleraknád. Célszerű a belsőbe egy kis levegőt fújnod, mert így könnyebb lesz belerakni a külsőbe. Először csak az egyik peremet pattintsd fel, majd utána a másikat. Ekkor vigyázz arra, hogy a belső jól be legyen tömködve a külső alá, mert a leszedővel simán ki lehet csípni az oldalát. Sok guminál szükség lesz a leszedőre a perem visszarakásánál is. Ha ezzel megvagy, akkor fújj levegőt a gumiba, és kicsit mozgasd meg kézzel a külsőt, hogy mindenhol rendesen elhelyezkedjen a perem. Ezután fújd fel a kívánt nyomásra, és már haladhatsz is tovább.

Szólj hozzá


Beküldés