Facebookon keresik a múlt héten történt cserbenhagyásos baleset okozóját. Amint a képen is látszik csoda, hogy könnyebb sérülésekkel megúszta a kerékpáros. A közösségi szájton eddig közel 3000 megosztással terjedt a hír, ha bármilyen információval rendelkeztek ezzel kapcoslatban, jelezzétek az illetékes szerveknek!
![]() |
"Kedves Ismerősök és Ismeretlenek! 2012. január 15-én, vasárnap hajnal fél 6 tájában a XIX. kerületi Üllői út - Lehel utca sarkánál (a non-stop gyrososnál) elütötte egy ismeretlen autós a teljesen szabályosan közlekedő, mindennel felszerelt kerékpáros páromat, majd elhajtott a helyszínről. Mivel valamennyi időre elvesztette az eszméletét, sem a kocsi színét, sem a típusát, így természetesen a rendszámát sem tudta megjegyezni. A közelben található Gyros-büfé és valamilyen bár vendégei siettek a párom segítségére, de nem tudjuk, láttak-e valamit a balesetből. Ha valaki, vagy valakinek az ismerőse látott vagy tud valamit, kérlek jelezze azt a XIX. kerületi rendőrség felé, vagy akár felénk is! Kérlek Benneteket, osszátok meg minél többen, hogy elkaphassák ezt a szemetet! Szerencsére a páromnak komoly baja nem esett (megvédte a bukósisak), de a sérülései 8 napon túl gyógyulnak, de a sokkról és magáról a cserbenhagyásról ne beszéljünk inkább! Előre is köszönjük mindenki segítségét!"



