Vieslkedj okosan-Etikett bringások számára

Írta: Thommey, Zerge

Az utóbbi 10 évben részt vettem jó néhány montis rendezvényen, legyen az maraton, vagy OX kupa futam, sőt, idén az amatőr országúti versenyekbe is bele kóstoltam. Sok tapasztalatot gyűjtöttem a bringások viselkedésével kapcsolatban, ugyanis az elején még komolyabban, de koránt sem élversenyző szinten nyomtam, manapság pedig az igazi középmezőny sorait gazdagítom. Az utóbbi két verseny lidércnyomásai sarkalltak arra, hogy bővebben kifejtsem a véleményemet, meglátásaimat, és ehhez segítségül hívtam a profi bringásokat is.

Sajnos a tömegsportok nem csak a nagyobb ismertséget hozzák meg a különböző szakágaknak, hanem összehoznak olyan, jelen esetben bringásokat is, akik nem igazán tudnak mit kezdeni a tömeggel, és a bolyban sem viselkednek az írott, vagy íratlan szabályok szerint.

Borzalmas élmény volt számomra a Tour De Tisza tó alatt a folyamatos „fék” kiabálása, és a vele járó satuzások, mikor mindössze egy autó lógott be a gáton 10 centire, vagy csak láttak a tóban egy kacsát. Ez indokolatlan vészhelyzeteket okozott a mezőnyben, melyre a gyakorlatlanabb versenyzők akár bukással is reagálhatnak, ha nem elég edzettek idegileg. Arról nem is beszélve, hogy fölösleges energiákat vesz ki a bringásokból a sok lószolás a 30-as tempóra fékezés után. Lássuk hát mikre kell figyelned, hogy ne veszélyeztess másokat, vagy ne torkolljon masszív anyázásba a verseny:

A rajtnál: A legegyszerűbb, ha helyesen méred fel az erőnlétedet. Ha első versenyed lesz, akkor kicsi az esély, hogy egyből az élmezőnybe robbansz, így nem árt, ha valahol a közepe táján állsz be a sorba. Sokan hiszik, hogy a reggel tojásrántotta, és két Gatorade után szuperhírók lesznek, de el kell, hogy keserítsem őket. Kifinganak az első hegyen. Éppen ezért nem érdemes maratonon az első 50-be beállnod. Az itt helyet foglaló versenyzők ugyanis nem lassúak, és többnyire 40 fölött terepen is urai a bringának, arról nem beszélve, hogy a rajt után kemény harc indul a helyezésekért. Ebből a darálóból csak a kellően felkészült bringások tudnak egyben kikeveredni. A legjobb esetben csak akadályozod, és veszélyezteted a lassúbb, bizonytalanabb tempóddal a profikat, de sajnos láttam már buktát is az első élesebb kanyarban vészfékezők miatt. Szerencsére a legtöbb versenyen már az eredmények alapján beszólításos alapon történik a rajthelyek elfoglalása, de ha mégsem, akkor jobb, ha a veled egy erőnléten lévő bringások között helyezkedsz el.

A rajt után: Ha a tömeg keményen kezd, akkor vedd fel a ritmust, vagy húzódj ki szélre, hogy a gyorsabb versenyzők elmehessenek melletted.  Nem célszerű a bolyban kóvályogni, ha nem megy a tempó, és nem is szégyellni való kiállni oldalra, és elengedni az erősebbeket. Mindenkinek sokkal jobb, ha a maga tempóját bringázza, és ez is a legbiztonságosabb. Az első pár tíz kilométeren ki fog alakulni az a boly, ahol te is jól érzed magadat, és a tempó is megfelel az erőnlétednek. Figyeld a pulzusod, és ha túlléped a limitet, akkor lassíts, mert hiába mégy az első 20km-en az élbollyal, ha ezalatt lesavasodsz, és utána még a leggyengébbek is megelőznek, míg te küzdesz a bringán maradással!

Az első hegyen: Nagy eséllyel lesznek itt nálad lassabbak, és gyorsabbak is. Lényeg a határozottság. Ha előzöl, akkor egy „Jövök jobbról” mondattal jelezni tudod, hogy hová húzódjon az, akit éppen lehagysz.. A „Lécci engedj el” ugyan kedves, és kifinomult, de nem alkalmas arra, hogy a másik tudtára hozd merről fogod kerülni. Ha előzöl, tedd azt határozottan, és a lehető leggyorsabban. Csak azért ne kerülj versenytársad elé, hogy utána köszörülje a kereked, mert csak 0,1km/h-val vagy gyorsabb. Ha téged előznek, minden esetben a lehető leggyorsabban, és legnagyobb mértékben húzódj le! Itt követik el a legtöbben a legnagyobb hibát. Helytelen válasz a „Majd előzz, meg ha tudsz”, és társai. A gyorsabbnak mindig elsőbbsége van, de azért a saját testi épségedet ne kockáztasd, de ha kell húzódj a bokrok közé, vagy menj le a kevésbé kijárt talajra. Aki gyorsabb, nem poénból előz le téged. Ne akadályozd, és főleg ne veszélyeztesd! Sokan sokféle képen élik meg, ha nem engedik el őket. Egyszerűbb, ha nem próbálod ki, a mögötted jövő melyik formáját választja az önkifejezésnek. Persze ordítva anyázni, vagy lökdösődni sem etikus, még akkor sem, ha te vagy a gyorsabb. Sokszor előfordul, hogy a hosszú táv utoléri a közepet, vagy a rövidet, és egy teljesen amatőr ridernek nagy sokkot okozhat, ha közvetlenül a háta mögül leordítják a haját, hiszen ő a buli miatt jött ide, és nem biztos, hogy 100%-osan tisztában van a bringája, és saját képességeivel. Ha nem sikerül az emelkedőt végig hajtanod, és leszállni kényszerülsz, akkor tedd azt a lehető leggyorsabban, és azonnal húzódj ki a pálya szélére, hogy a mögötted még tekerőket ne akadályozd. Sok maratonon lehet látni, hogy egy két bringáról lekászálódó miatt akár tucatnyi bringás is kénytelen a futás választani a tekerés helyett. Én személy szerint még nagyon kevés emelkedőn toltam a bringát, mivel futni nem igazán szeretek, ezért nehezen viselem, ha mások akadályoznak meg ebben.

A lejtőn: ez még érdekesebb része a versenyeknek. Itt is él a szabály, hogy aki gyorsabb, azt el kell engedni, hiszen egy profi akár kétszer gyorsabban is jöhet mögötted, és ő nem a kétszázadik helyért küzd, hanem esetleg a dobogóért! Persze a downhill szakaszokon jobban észnél kell lenned, mint az emelkedőkön, de én azt mondom: aki fél lefelé, az ne menjen maratonra, vagy cross country versenyre, mert veszélynek tesz ki magát, és versenyzőtársait is. Sajnos mióta a munka miatt nincsen annyi időm edzeni felfelé lecsúszom a mezőny közepére, azonban lefelé még nem felejtettem el tempót menni. Sajnos sokszor találkozom olyanokkal, akik direkt nem engednek el. Nekik sajnos, nekem szerencsére egy jó pálya legalább annyi lejtőt tartalmaz, mint emelkedőt. Ha valaki rámszól, hogy jön jobbról elengedem, hiszen ő a gyorsabb, azonban ugyanezt várom el tőle is, mikor a bringám orra lejjebb található, mint a segge. Sajnos sok bringás itt akarja megmutatni, hogy mekkora király a gáton. Nem etikus, és veszélyes is.

A célegyenesben: mindenki szereti a nagy küzdelmeket, és a vérre menő harcokat a verseny végén, azonban nem szabad összekeverni a dobogóért küzdő versenyzőkkel önmagad. A sokadik helyezésért már nem kell brutális harcot vívni, mert nincsen tétje, és maximum ellenérzést vált ki a nézőkből, mint elismerést. Persze az egészséges versenyszellem nem kell, hogy kivesszen belőled, azonban könyökölni már nem itt kell. Egy komoly sprint után sokkal jobban esik a legyőzőnek nyújtandó kézfogás, mint a legyőzött megvető pillantása egy kevésbé etikus húzásért.

A mezőnyben: Ez az egyik legnehezebb része a versenyzésnek, de itt nyerhetsz a legtöbbet, ha tartani tudod a tempót. Az első emelkedők után, illetve  a táv felétől már tuti, hogy több kisebb-nagyobb bolyra bomlik a mezőny. Ha jól választottad meg a tempódat, és jól helyezkedtél, akkor egy olyan bolyban találod magadat, ahol közel veled azonos tudású, és erőnlétű bringások vannak. Azonban nem árt tudni, hogy miként viselkedi a mezőnyben, avagy a bolyban. Ha tempót mentek, akkor bizony az élen mindig cserélődnek a bringások, hiszen senki sem tud több tíz kilométert menni az élen. Ezért egyszer csak te is sorra kerülsz. Hamar kiveti magából a sor azt, aki mindig csak „huzatja” magát, azaz nem akarja kivenni a részét a vezetésből. Érdemes megtanulnod azokat a vezetés technikákat, melyekkel úgy tudod a tempódat a többiekéhez igazítani, hogy nem rángatod örökké a féket. Nincsen annál rosszabb, mikor a cikk elején is említett folyamatos fékezés, és lószolás váltogatja egymást tök feleslegesen. Arról nem is beszélve, hogy a fékezés exponenciális, minél nagyobb a boj. Ez első kis féket húz, majd a mögött lévő kicsit nagyobbat, és a fékezés mértéke egyre csak nő, míg a végén már majdnem satufékkel állnak meg a versenyzők. Teljesen feleslegesen. Ezen kívül mindig figyeld a körülötted lévőket. Tudd mennyit tudsz lassulni, oldalazni anélkül, hogy másokat fékezésre késztetnél. Ne válts hirtelen irányt, és ha lehet kommunikálj. Hidd el, megéri, mert el fognak engedni, főleg, ha ők is olvasták ezt a cikket.

Etetőnél, avagy táplálkozás közben: Nem lehet szó nélkül elmenni a kajáltató pontok mellett. Sokan érzik úgy, hogy ha már itt vannak, minden jár nekik, ami igaz is, azonban minden más versenyzőnek is jár az étel, és az ital. Ha megállsz tápolni, akkor lehetőleg bringa nélkül közelítsd meg az asztalt, hogy mások is hozzáférjenek, vagy ha már hozzád nőtt a lovad, akkor a lehető leggyorsabban gurulj félre, hogy versenyzőtársaid is kajálni tudjanak. Persze néha kulacsot is kell tölteni, ilyenkor ne a ballon előtt állva kaparászd elő a kulacsodat, hanem már levett tetővel guruj, vagy szaladj oda, hogy a lehető legkevesebb ideig tartsd fel a mögötted várakozókat. Sajnos hazánkban előfordul, hogy már nem jut izotóniás ital, vagy energiaszelet (már ha volt egyáltalán). Ezért azonban nem a többnyire önkéntes segítők a felelősek, így ne szidd őket! Ha gondod van, jelezd a célban a rendezők felé, hiszen ezt ők szúrták el. Ha sok mindenből lehet választani, akkor a legegyszerűbb, ha szólsz, hogy banánt kérek, és akkor gyorsan kiszolgálnak, és már tekerhetsz is tovább, azonban ne legyél követelőző, és arrogáns! Hosszabb versenyeken menet közben is enned, és innod kell. Azonban nem szükséges az energia szeletek, és zselék papírjait szanaszét dobálni az út szélén, és főleg nem az erdőben. Ez nem csak az amatőr, hanem a profi versenyzőkre is vonatkozik. Nem kell a célig elcipelned, hiszen az etető, vagy szerviz pontokon nyugodtan kidobhatod, ott ugyanis tuti össze fogják tudni szedni a szervezők. A versenyek többségén a versenyszabályzat is tiltja a más helyen történő hulladék eldobálást. Ennyit azt hiszem megtehetsz, hiszen te sem szeretnéd, ha a következő edzéseden szeméthalmok között kellene bringáznod.

Most pedig jöjjenek azok a tanácsok, melyek nem egy amatőr szemléletével lettek leírva, hanem a több száz versenyt maga mögött tudó, és ezek nagy részét megnyerő Vinczeffy „Zerge” Zsolt gondolatai:

A bringás élethez hozzátartozik a versenyzés is, de ehhez a csapathoz nemcsak akkor tartozol, ha a versenypályán vagy.

Versenyt megelőzően, már találkozhatunk ismerős arcokkal, akikkel váltunk pár szót, s akiknek nincs meg a telefonszáma, de mégis jó találkozni az ország más pontjain tekerő emberekkel. Ezen közösségi életet persze a barátnők nem igazán értik, így érdemes magányosan érkezni egy versenyre, vagy kompenzálni ezt a barátnőnél.

A versenyre való felkészüléshez terepen is hozzátartozik az, hogy megtiszteljük a pályát, a versenytársakat, s magát a versenyt is. Ezt úgy tesszük, mint egy ünnepen, azaz tiszta mezben, s tiszta bringával állunk oda a rajtvonalra. Hiába esett, vagy esik az eső folyamatosan.

A rajthoz történő tömeges vagy név szerinti besorolásnál érdemes figyelnünk mikor, honnan kell bemenni, hiszen itt nem illik tolakodni, pláne lökdösődni. Ha lekéstük a beszólításunk, s furakodnánk a kordonon belülre, mindenképpen kérdezzük meg az ott állókat, hogy lenne e egy kis hely nekünk. Általában lesz, persze, ha kérdezünk. A rajtvonal első két sora nagytányéron várja a rajtot, míg a további sorokban elegendő középső tányéron várni a startjelet, hisz úgysem lehet kilőni, s manőverezésekhez elegendő a kisebb áttétel is.

Maratonon az első 5 kilométerben különböző képességű emberek találkoznak, helyezkedésüktől függően. Emiatt érdemes egy kicsit nagyobb távolságot tartani mindenkitől, hisz ne itt tekerjük fel a nagylánctányért a mezünkre, csak azért mert szerintünk nekünk van igazunk.

A maraton versenyeken ezután már csak az lehet előttünk, aki erősebb volt az addigi táv alatt, így ha lehet tiszteljük meg azzal, hogy csak akkor előzünk, amikor nem veszélyeztetjük. Személy szerint én nem szoktam „jobbról előzök” és hasonló beszélgetésekbe belefolyni, hanem határozottan elmegyek, úgy, hogy ne zavarjak senkit. Tehát nem kényszerítem versenytársam a rossz nyomvonalra, csak azért, hogy beférjek.

Halálom az, amikor valaki bejön elém egy technikás felfelében, s egyből leteszi a lábát, vagy amikor araszol a sor, s kiabál, hogy jobbról. A verseny környezetünket nagyban befolyásolja azon emberek viselkedése, akik körülöttünk vannak, s olykor 50-100 km-t is egymás társaságában versenyzünk. Ha nem az élvonalról van szó, akkor észrevehetjük, hogy XY versenytársunk gyorsabb nálunk lefelé, így, ha lejtőzés jön, ne vele meccseljünk a domb tetején. Persze ez fordítva is igaz. Ha összedolgozunk, erősebb tempót mehetünk, s bármi technikai netalán személyi sérülésnél biztosan számíthatunk rá.

Maratonokon a másik típusú előzés, amikor 2-3 különböző távon induló versenyző találkozik a pálya vége felé. Sajnos itt nincs miről beszélni. A versenyrendezőknek meg kell különböztesse a rajtszámokat más színekkel. Ha előznek minket, tudhatjuk, hogy adott idő alatt a hosszabb távon induló sokkal gyorsabb átlagot hajt, ha utolért. S emellett valószínű fáradtabb is nálunk, s ráadásul rengeteg embert előzhetett le. Volt olyan maraton nekem is, ahol 100 emberig számoltam a más távon induló versenyzőket, akik mellett elmentem. Ekkor nem lehet mindenkinek szólni, hogy „bocsi jobbról engedj el”. Sajnos ilyenkor menni kell, de ekkor is látja a gyorsabb versenyző a lassabbak technikai tudását, így veszélyeztetni nem fogja, ez az ő érdeke is.

Ha az adott táv első embere jön, valószínű crossmotor kíséri, így hallani fogjuk, hogy jön valaki aki gyorsabb. Mivel a motor és az első versenyző között 100-300 méter is lehet, így néha a motor után pár perc is eltelhet, míg megelőznek minket. Ekkor etikus, ha félrehúzódunk, de megállnunk azért nem kell.

SZEMETELÉS az erdőben:

Részt vettem párszor a Mátra Maraton verseny szervezésében, ahol érdekes tapasztalattal gazdagodtam. A rövid távon indulók azon a részen, ahol csak ők járnak, magyarul a levágásokon, többet szemetelnek, mint a hosszú távosok azon a részen, ahol csak ők tekernek. Ez számok tükrében úgy néz ki, hogy a rövid távosok 5 km alatt 5x annyi szemetet dobnak el, mint a hosszú távosok 30km alatt. Miért lehet ez? A hosszú távon indulók valószínű többet és régebb óta tekernek erdőben, s jobban tisztelik a természetet. Ha szemetük keletkezik, akkor a csokipapírt a zsebükbe teszik, s itatózónánál dobják ki. Jó tudni, hogy szándékos szemetelésért manapság a versenyből kizárva találhatjuk magunkat. Szemetelni csak az itatózónában lehet, ott bátran földre dobhatjuk a felesleges grammokat.

Amúgy egy maraton verseny itatózónán kívüli részein 100km-en kb 30 liter szemét keletkezik, melyek nagyrésze a mezből kiesett kulacs, csoki.

OX, azaz Olimpiai Cross. A maraton versenyhez képest felpörögnek itt a dolgok, több kategória is találkozik akár az elsőségért is versenyezve. Általános evidencia, hogy felfelé lehet megnyerni a versenyt, lefelé pedig csak elveszteni. Így egy lejtőn vagy emelkedőn pár másodpercre beragadva, sem vesztünk sokat, hisz a következő pár méteren sokkal gyorsabbak leszünk. Aki OX versenyeken indul tisztába van pár szabállyal, s mindig tudja, hogy a pálya mely részén, mely pozicióba teker. Így elég csak egy figyelmeztetés, hogy „jobbról”, de azonos kategóriákba indulók átlagban nem dumálnak egymással, hiszen meccsben vannak. Így ne várjuk el, hogy előre bejelenti versenytársunk, hogy mikor hol fog megelőzni.

Csúnya Beszéd:

Versenypályán sokszor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy mi szeretnénk, hiszen sok résztvevő van kerekeken. Így van úgy, hogy valaki káromkodik.

Ennek nem tulajdonítok jelentőséget addig, amíg bele nem kever engem, vagy családtagjaim a szitkokkal ellátott körmondatába. Nálam sajnos itt kettéválik az etikus viselkedés, s egy jogos, vagy jogtalan káromkodás, mely családtagjaimról is szól, retorziókat eredményez. Sajnos erre már volt pár eset, s ezeket megbánni se fogom, de hozzáteszem én még sosem szidtam senkinek a szüleit a pályán. De, mint az utakon, az erőben sem tudhatjuk, milyen vérmérsékletű versenytárssal áld meg a sors, érdemes tehát nem másokra, hanem magunkra figyelni, s magunkat szidni, ha rossz döntéseket hozunk. Ezt pedig nem kell hallhatóan kinyilvánítani, mert a fákat sem érdekli az.

Zárszó:

Mivel az erdőben vendégek vagyunk, viselkedjünk ehhez méltóan. Az ott élő állatok és növények szemszögét is érdemes fejben tartanunk, s az ezt fenntartó hatóságokat is tiszteljük meg azzal, hogy köszönünk, s úgy viselkedünk, ahogy egy vendégnek illik.