Kiindulópontnak a szobi révállomást választottuk, mert ez könnyen megközelíthető a Dunakanyar jobb, és bal partja felől is. Akik a kompozást választják, azoknak a maróti révnél kell átlavírozniuk a Dunán, a ma már olcsónak nem igazán mondható lélekvesztővel. Kárpótol azonban a tiszta levegő és a széles folyó látványa, ami kitűnő alapot biztosít a fotózáshoz.
Ha elég korán kezditek a túrát, akkor még fel tudtok tankolni a szobi vegyesboltban, ami a 12-es út, és a kompkikötő kereszteződésében található. Innen az út Ipolydamásd felé vezet, ahol látni lehet a ma már részben helyreállított erdei vasút nyomvonalát. A faluban érdemes megtekinteni a 13.században épített római katolikus templomot, és a Milleneumi emlékművet. A forgalom szerencsére elég gyér ezen az úton, ami jót tesz a bringás egészségének. Az út jelentős szintkülönbséget nem tartalmaz, azonban folyamatosan hullámvasutazik, így aki jó erőben érzi magát, az intervallozhat is a kis emelkedőkön. Ipolytölgyesen áthaladva az építészetben jártasaknak feltűnhetnek a palócos stílusú házak, melyek közé sajnos a szocializmus vívmányai is „sikeresen” beépültek. Amennyiben neked csak az edzés a cél, meg se állj Vámosmikoláig. Ha az izzadásnál többre is vágysz, akkor érdemes megtekinteni Nagybörzsönyt, és környékét egy 10km-es kitérővel.
Elsőként a Szent István templom esik útba, egy picike, de nagyon aranyos kis épület, melyet a népi mondák szerint I. István király építtette a XI. században, azonban régészek, és történészek a XII.sz-ra teszik építésének idejét.
Ha nem lenne nyitva, akkor az ajtón lévő telefonszámot érdemes felhívni, és meghallgatni az előadás az idős nénikétől. A következő állomásnak, és pihenőhelynek tökéletes a horgász tó, melyet nem nehéz megtalálni, de a meredek lejtőn vissza is kell majd mászni.
Amennyiben országútival vagy, úgy az utolsó látnivaló a vízimalom, melyet már 1570-ben is említettek a krónikák.
A montival érkezőknek érdemes Nagyirtásig eltekerni, esetleg felülni a kisvasútra, mely elvisz idáig. Vámosmikola nagyon kis település, de azért akad egy kis látnivaló itt is, a Huszár kastély. Ha tetszenek a palóc jellegű települések, akkor Bernecebaráti is tetszeni fog. A bernecei völgyben található egy kegyhely, melynek oldalában egy 15 millió évvel ezelőtti vulkánkitörés által eltemetett fák nyomai láthatóak. Eddig az út aránylag sík terepen haladt, háttérben a csodás hegység látványával, most azonban megkezdődik az első komolyabb emelkedő, közel 150m szintemelkedéssel.
Ez ugyan nem az Alp D’ Huez, mégis okozhat kellemetlen meglepetést a téli punnyadtságból ébredő bringásnak. Végig nagyon közel haladt az út a szlovák határhoz, így egyes határátkelőknél érdemes figyelni a kamion forgalomra. Parassapuszta után az utad a főúton halad, ahol már nagyobb átmenő forgalomra kell számítanod. A drégelyi várat azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom, hiszen a híres 1552-es török támadásnak, és Szondi György dicső várvédelmének emléket állító Szondi két apródja is itt „játszódik”.
A várat 1285-ben építették, de a már említett csatában rommá lőtték a törökök, és sajnos utána sem építették újjá. 1991-óta egy alapítvány építi, szépíti a romokat, és vezetik az ásatásokat, így ma már érdemes ellátogatni a csata színhelyére.
Innentől kezdve folyamatos idegtépő hullámvasutazásra lehet számítani, azonban az út minősége egészen kiváló, tekintve, hogy nem olyan régen lett felújítva. Arra fel kell készülni, hogy hivatalosan a rendőr kötözködhet, mivel főútvonalon nem lehet kerékpározni. Persze nem is lehet másfelé tekerni, hiszen a környékbeli településeket csak ez az út köti össze. Az öreg bringás amúgy is hozzászokott már, hogy a jó minőségű aszfaltok tiltott gyümölcsök, de hát Éva is így járt azzal a bizonyos almávalJ Borsosberénynél le kell térni a 2-es útról, amennyiben már megtekintetted az 1826-ban épített Tihanyi-Mocsáry kúriát, valamint a 18. századi katolikus templomot, és irány a Nógrádi vár. Ha az eddig megtett kilométerek kifárasztottak, amire valljuk be így tavasszal van némi esély, akkor meg kell céloznod a jenői tavat, melynek partjáról gyönyörű panoráma nyílik a börzsönyre.
Innen már folyamatosan látszik a vár, azonban a látványáért rendesen meg kell szenvedni, mivel túránk legmagasabb pontján fekszik. A nehéz meredek kaptató után azonban a kilátás bőven kárpótol minden szenvedésért.
Megértem, hogy a Báthoryak miért kezdtek várbővítésbe a 15.században. Ma úgy mondanánk, hogy örökpanorámás telken fekszik. Persze kedvenc török haverjaink ezt a várat sem hagyhatták ki a portyázásaikból, így több ide-oda várfoglalás is történt a történelem folyamán. A megfáradt bringásnak nehéz szabadulni a látványtól, de van még bőven hátra az útból.
Ha egy edzőkörbe nem is fér bele, de mindenképpen érdemes visszatérni egyszer a Nógrádi Vadasparkba, mely 130 hektáron 300 őshonos vadat rejt. A családi program azonban későbbre marad, és száguldjunk le Szendehelyen át Verőcére. Ez a szerpentin igazi felüdülés a száguldás szerelmeseinek, mivel kiválóan tapad, és eddig még az úthibák sem kezdték ki.
Lehet, hogy nem magyar cégek építették? Azonban a vad száguldással kihagyjuk a honismereti házat Szendehelyen, és a 19. század elején készült kőhidat. Ha sikerült a frászt hozni a bamba nézelődő autósokra, akkor meg is érkeztél Verőcére, ahol minden magára valamit is adó művész léleknek érdemes betérnie a Gorka múzeumba.
Aki nem tudná Gorka Géza világhírű keramikus, és képzőművész volt, és többek között csodás vázákat alkotott. A Dunakanyar páratlan látványa innentől az utunk részévé válik, csak most pont az ellentétes oldalról, mint a múltkori túrabeszámolónkban. Nagymaroson mindenképpen érdemes benézni az Édeske cukrászdába (ha jól emlékszem a nevére), mely kiváló sütikkel rendelkezik, az éhes bringások számára, és az árak sem vészesek. A település főtere pedig tökéletes helyszín ezek elfogyasztására a gesztenyefák árnyékában.
Szobra visszatérve azt hiszem mindenki elégedett lehet. Aki edzésnek szánta ezt a kört az 108km-en megfelelő állóképességre tehetett szert, akik pedig túrázósra fogták, azok rengeteg látnivalóval, és élménnyel térhetnek nyugovóra, mert az ország egyik legszebb vidékén tekerhettek egy napot.
