A vendégeskedés apropója, hogy végre körbeér Ausztriában az Alpentour, ami egy óriási bringás kör az Alpokon keresztül. 1998-2004-ig készült, de ma is dolgoznak újabb útvonalakon. Eddigi teljes hossza 5800km, 120000m szintkülönbséggel! Nem mindennapi adatok, de még ezek a számok is eltörpülnek a teljes ausztriai kerékpárút hálózat mellett, melynek több tízezer km-e elsőre hihetetlennek tűnik. 4 nagy régión vezet keresztül az út: Waldviertel, Wienerwald, NÖ Süd Alpin, és Mostviertel.
Első állomásunk Payerbach volt, mely egy festői falu Rax, és Schneeberg hegyek mellett. A gyönyörű 2000m-es hegyekkel körbevett település vonzereje nem csak abban van, hogy télen sí, nyáron pedig turista, és kerékpáros paradicsom. A látványosságok közé tartozik a XVIII-XIX században épült villanegyed, melyek most már többnyire hotelként működő épületek. A híres Semmeringbahn vasútvonal is keresztül halad Payerbachon, melynek fő attrakciója egy viadukt, melyet 30000 ember keze munkája hozott létre. A híd egyik lábazatában kapott helyet egy hangulatos borospince, a Vinodukt, ahol egy sosem látott érdekességgel találkoztam. 3D-s mozi, mely bemutatja a Bécset Olaszországgal összekötő történelmi vasútvonal érdekesebb állomásait, és történetét. Természetesen, a hűs pincében jól esik a borkóstolás, mely különleges ízek által mutatja be a vonat útvonalát a különböző bortermelő vidékeken. Ha olvasod ezt az újságot, akkor gondolom Te hoznál magaddal kerékpárt, hiszen a környező hegyekben számtalan szakasza megtalálható az Alpentour útvonalának. Egy bringás szereti, ha nem megtűrt személy a szállodában, ezért nyugodt szívvel ajánlom a Hotel Peyerbachhof-ot, hiszen nem csak baráti szobaárai és szaunája van, hanem kerékpármosó található a szállodában, sőt, kerékpárt is lehet kölcsönözni, ingyenesen! Túravezetéssel is foglalkoznak, és elhiheted, olyan helyekre fognak elkalauzolni, ahová nem biztos, hogy magadtól elkeverednél. Ez ugyanis alapszolgáltatása a hotelnek. Mindenki találhat magának megfelelő nehézségű útvonalat a trekkinges túráktól a Schneeberg megmászásáig. Érdemes az útvonalba belevenni a Speckbacher hüttét, mely híres söréről, és a csodálatos kilátásról is. Ha pedig inkább a hegyen szeretsz megszállni, akkor a hangulatos, és történelmi Looshaus lehet a nyerő, melynek teraszáról már-már giccses kilátás nyílik a Raxra, és a környező hegyekre. Ajánlom a medvehagyma levesüket cipóban. Nem csak kiadós, hanem eszméletlenül finom is. Itt bringakölcsönző, és túravezető is a rendelkezésedre áll, ha szükséges.

Alig 20km-re Payerbachtől, található Semmering városa, mely egykoron a Bécsiek legkedveltebb hétvégi üdülőhelye volt, és Európa második legforgalmasabb síterepe. Sajnos azonban az utóbbi évek nem hoztak nagy mennyiségű havat a hegyekre, ezért a leleményes osztrákok rájöttek, hogy nagy jövő áll a kerékpáros turizmus előtt. Akik a durvulósabb szakágak a DH, és a freeride megszállottai, azok bizonyosan hallottak már az itteni bikeparkról, hiszen a tavalyi évben is rengeteg magyar kereste fel közelsége, és olcsósága miatt e helyet. A pálya üzemeltetői nem is ültek a babérjaikon, 2007-re teljesen új elemek, és pályaszakaszok várnak a bringásokra. De, hogy ne csak a 18 cm-nél nagyobb rugóúttal rendelkező riderek leljék örömüket a pályákon, CC, és túra útvonalakat is kialakítottak a hegyen. Rendezvényekben sem fog szűkölködni az esztendő, mert Enduro bajnokságot DH futamot, és egy 24 órás DH viadalt is rendeznek a nyár folyamán. A pálya megnyitója május 25-27.-én lesz, ahol világsztárok fognak bemutatózni, lesz dirt verseny, expó, és mindenki kipróbálhatja a vadiúj szakaszokat is. Hatalmas kerékpárkölcsönző található a komplexum aljában, így ha nincs DH géped, akkor is ki tudod próbálni hol vannak tudásod határai. Természetesen védőfelszerelést is tudsz kölcsönözni, hiszen a pályának rengeteg olyan eleme van, ami komoly technikai tudást igényel, és ott könnyebben összejön egy esés.

Egy kicsit délebbre haladva a 2000m-es hegyeket felváltja a dombság, a Joglland-Waldheimat, ami kicsit furán hangozhat, hiszen itt is bőven 1000m körüli, vagy annál magasabb helyeket találsz. Mindössze a köves kopár hegytetőket váltják fel a gyönyörű mezők, és sűrű erdők. Izzasztó emelkedőket itt is bőven találhatsz, és ha esetleg a Birkfelderhof hotelben szállsz meg, akkor túravezetővel is bringázhatsz. Ezekről a túravezetőkről annyit érdemes megemlíteni, hogy nem csak az idősebb korosztállyal tudják megkerülni a szomszédos tavat, hanem olyan komolyan nyomják felfelé, és lefelé is, hogy ember legyen a talpán, aki tartja velük a tempót! Ebben a szállodában részt vettünk egy borkóstolással egybekötött 12 fogásos vacsorán, melyen a legkülönlegesebb ételekből, és borokból szolgáltak fel kóstolót a pincérek. Ausztriában ugyanis nem csak a mozgást, hanem kulináris élvezeteket is fontosnak tartják, és ha már ennyi különleges bortermelő vidék található a tartományban, akkor ennek gyümölcsét örömmel meg is osztják a betérő vendégekkel.

Még egy kicsit délebbre haladva a következő állomásunk Graz volt, pontosabban annak külvárosa, ahol hivatalosak voltunk egy ifjusági CC versenyre. U5-től U18-ig rengeteg kategóriában lehetett indulni, ahol magyar füllel szinte értelmezhetetlen 170 induló vett részt a rendezvényen. A pálya simán megállta volna a helyét egy elit futamban is, a szint nem, mindössze a táv volt kisebb a megszokottnál. Olyan szinten nyomták a gyerkőcök, ami sokszor egy felnőttnek is becsületére vált volna. De hát csak ilyen szintű versenyeken lehet olyan versenyzőket faragni, akik majdan büszkén képviselhetik országukat az olimpián! A Grazba utazók többsége a „szokásos” látnivalókra kíváncsi, mint az óratorony a Schlossbergen, a harangjáték, a híres Bermuda háromszög, vagy a vízen úszó napozóterasz. A gyalogos turizmusnál sokkal élvezetesebb, és ésszerűbb kerékpárral bejárni az óvárost, hiszen kifogástalan bringautak hálózzák be a város, és a közlekedési kultúra is fényévekre van a hazánkban megszokottaktól. A rejtettebb, de annál érdekesebb helyszínek közé tartozik a villanegyed, és a mellette elterülő tó, az egyetemváros, a hírességek temetője, vagy a bazilika. Szállásunkon, a szintén bringás barát Weitzer hotelban számtalan ingyenes prospektus, térkép található, melyek segítségével könnyedén kiválaszthatjuk a nekünk tetsző látnivalókat. Szükség esetén kerékpáros, magyarul beszélő idegenvezetőt is igényelhetünk, aki tuti a legeldugottabb látnivalókról is tudni, és mesélni fog nekünk. Mindenképpen meg kell említeni a Graz környéki hegyeket is, hiszen az Alpentour útvonalában megtalálhatóak, és nem kevésbé szépek, mint a sokkal inkább favorizált Semmering környéki területek.
Infobox:
-Hotel Payerbachhof: www.tiscover.com/payerbachhof
-Looshaus: www.looshaus.at
-Wiesenhofer vendégház: www.gh-wiesenhofer.com
-Weitzer Hotel: www.weitzer.com
-túravezetés: www.mountainbikeguides.com
-kölcsönző: www.mountainbiker.at


